Filmjeim

„…Örököse vagy őseid kincseinek, és rajtad a sor megőrizni őket”. Korán megismerkedtem Babits Mihálynak ezzel a gondolatával, és úgy érzem, hogy a mondat tulajdonképpen összefoglalója annak, amit az elmúlt évtizedekben készítettem. Hadd idézzem Ipolyi Arnoldnak, a nagyváradi főpapnak a gondolatait. 1861-ben az akadémiai székfoglaló beszédében a következőt mondja: „Őrizzük meg emlékeinket, gyűjtsük össze töredékeinket, mert az a nemzet, amelyik emlékeit veszni hagyja, az saját síremlékét építi.”

Azok az emlékek, amelyeket az elmúlt évtizedekben sikerült összegyűjtenem és könyvekben, filmekben megjelentetnem, bizonyságot adnak arról, hogy a mi igénytelenebb, talán darabosabb népi produktumaink nemcsak a tudományos kutatás archeológiai darabjai, hanem éppolyan élők és olyan tiszta, zavartalan örömet szereznek, mint a legnagyobbak. Éppúgy az egyetemes kultúrának, egyszersmind a magyarországi művészetnek is a részei, mint az úgynevezett magas művészetnek (grand art). Fülep Lajos, a művészettörténész-művészetfilozófus már a 20. század elején azt mondta: meg kell szűnni ennek a mesterséges szétválasztásnak, és meg kell változni annak a szemléletnek, amely igazán csak a reprezentatív műveket veszi észre és értékeli. Nekünk nincs Notre Dame-unk, de van egregyi templomunk. És mindkettő Istennek a háza, és mind a kettőben lehet imádkozni. 

A magyar kereszténység első fél évezredéből jóformán alig maradt építészeti emlékünk, mert elpusztultak, mert elpusztították őket. De mégis a világ csodájára megmaradt a veleméri templom is, megmaradt a gelencei templomunk is. Nekünk nincs Leonardo-nk, de van M.S. Mesterünk, nekünk nincs Michelangelo-nk, de a Kolozsvári Testvérek megalkották a  világ legszebb lovas szobrát. Nekünk  nincs Mozartunk, de van Bartókunk, és nincs Picasso-nk, de van Csontvárynk. És mindenek fölött és mindenek előtt van Szent Koronánk, amely tanúja drámai történelmünknek, és a magyarság évszázados küzdelmének a megmaradásért.

Amikor 1971-ben a televízióba kerültem a képzőművészeti osztályra, a kollégáim közül senki sem foglalkozott a középkorral. Engem viszont mindig élénken foglalkoztatott a transzcendens, már magyar-történelem szakos tanárként is. Így szinte törvényszerű volt, hogy első filmemet a református temetők fejfáiról készítettem, a másodikat pedig az esztergomi Keresztény Múzeumról. Harmadik filmem Csontváry-Kosztka Tivadar Mária kútja Názáretben című festménye volt. 1972 és 2002 között több mint 100 művészeti (képzőművészeti, irodalmi, zenei) filmet készítettem: a nagyszentmiklósi kincs, a Szent Korona, Szent László-herma, Kolozsvári Tamás Kálvária-oltára, M. S. Mester, a lőcsei Szent Jakab templom főoltárának filmes feldolgozása számomra a legszebb feladatot jelentette, és sok örömet szerzett. Amikor szembenézhettem ezekkel a művekkel, ott motoszkált bennem  Hamvas Béla gondolata: nem csak az ember nézi a képet, hanem a kép is nézi az embert.

A Töredék című 20 részes sorozat (amelynek alcíme: A mulandóság fölé) a népi vallásosság tárgyi emlékeit dolgozza fel.

 

A fatornyokban a magyar népművészet a „grand art”, a „magas művészet” színvonalára emelkedett. Bennük a magyarság saját lelkének éppoly magasrendű kifejezését adta, mint költészetünkben és zenénkben.

 

Az ácsok bonyolult építkezésű haranglábai, egy-egy református templom virágdíszes famennyezetének kazettái, az ornamentikák változatossága, újszerűsége: Mária és Krisztus alakjának faragásai, eredeti, szokatlan hatású ereje, bizony elgondolkoztató: miképpen futotta a szakma tanulatlan mestereinek a képességéből ezekre az egyéni ihletésű, nemegyszer izgalmassá sikeredett alkotásokra. 

Gazdag, változatos lelőhelye a festett asztalos munkáknak Észak-Magyarország. Zubogy református templomának festett mennyezete hosszú, középkori szerkezetű deszkasávokon barokk ornamentikát őriz: a hullámos, leveles indák között ötszínű rózsák, tölgymakkok, tulipánok sokasága.

Kelet-Magyarországon maradt meg a legtöbb festett famennyezet. Számos XVIII. századi asztalosműhely munkásságának emlékét őrzi – mesternevekkel együtt – e kis terület, amely gazdasági és kulturális téren az erdélyi fejedelemséghez kapcsolódott a XVI-XVIII. században. 1745-ből való a csengeri – teljes és sértetlen – nagyméretű mennyezet: minden tábla más, túlnyomóan centrális elrendezésű – egyszerű – motívumokkal: rozetta, szív, tulipán, koszorú. A csengersimai és gyügyei mennyezettáblákon ikonográfiailag ritka ábrázolások láthatók.

A Dunántúlon viszonylag kevés festett famennyezet maradt fenn. Magával ragadó Nagyváti János mesterember szimmetrikus virágmezeje a szennai templomban, egyedülálló a Dráva folyóhoz közel fekvő drávaiványi festett berendezése, a fehér-vörös-sárga-barna-kék színek átlósan elhelyezett változatai egységes színkompozícióvá rendeződnek, s mindezt a színhatást betetőzi a késő-rokokó kék-virágos, bárányfelhős szentgyörgyvölgyi templom mennyezete, melyet Patkó András tanító úr virágozott, anno 1829-ben, Szent István havában. 

Sírjeleink gazdagon faragott, ikonográfiailag rendkívül változatos, mintázásukban a népművészet és a primitív szobrászat lapidáris megoldásait idéző emlékek. Kőfaragó munkák, ugyanaz a népi és provinciális művészet találkozási pontjára jellemző stílus az övék, mint a kegyszobroké. A kialakult típusok évszázadokon át alig változtak, archaikus formákat, ősi szimbólumokat őriznek.

A pléh-Korpuszos keresztek állítása tipikusan kelet-közép európai jelenség. Ezek az emlékek anyagukban hordozzák elmúlásukat, pusztulásuk rohamosan nő, országnyi területről alig maradt pár emlékünk.

A történelmi Magyarország területén jelentős üvegképkészítő központok alakultak ki. Az ország sajátos fekvése, etnikai sokfélesége, a keleti és nyugati kultúrhatások érintkezése folytán az üvegképek típusainak páratlanul gazdag előfordulása lelhető fel, s egymás mellett bukkannak fel a legeltérőbb tradíciójú emlékek. A legkorábbi magyar vonatkozású emlékünk tükrös képre utal, 1697-ben készült, mariazelli Madonnát ábrázol.

A családi élet oltalmazójaként Mária-szobrokat tettek a parasztszoba asztalszögletébe, az ún. szent sarokba. A csodás erejű kegyszobor másolatokat búcsújáró helyekről szerezték be. Legnagyobb mennyiségben a mariazelli Madonna és a sasvári Pietà másolatai terjedtek el. Felvidéki hatást tükröznek a Kiskun Madonnák, melyek olyannyira egyformák, mintha egy kéztől származnának. A lapidáris egyszerűséggel megformált, vörössel, kékkel, zölddel és arannyal színezett szobrok érdekes színfoltjai a magyar népi szobrászatnak.

Ezekkel a filmjeimmel a mindenkori magyar névtelen mestereknek szerettem volna emléket állítani. Elodázhatatlan feladatunk, hogy fölhívjuk a figyelmet tudományos feldolgozásukra és védelmükre, mert rohamos pusztulásuk föltartóztathatatlan.

*

 A  magyar    kereszténység és   államalapítás  ezredik  évfordulóját  az  52  részes   Ars Hungarica sorozattal köszöntötte a Magyar Televízió. A millenniumi megemlékezést 2000. január 1-jén a Himnusz és a Szent Korona filmjeim vezették be, 2001. december 31-én a Te Deum zárta.

 Időben és térben kereszténységünk ezer esztendejének szakrális emlékeit villantotta fel a filmsorozat, a legnyugatibb kőbe faragott középkortól (Velemér, Mártonhely, Nagytótlak) a Felvidék (Selmecbánya, Lőcse, Kassa) szárnyas oltárain át a legkeletibb reneszánszig (Csíkmenaság, Székelyderzs, Gelence).

 A sorozat a Kárpát-medence magyarságának művészetét (építészet, ipar- és képzőművészet, nyelvemlékeink, mítoszok, mondák, misztériumjátékok) mutatta be az Árpádok korától M.S. Mesteren át Csontváryig, Munkácsytól Makoveczig.

 Az Ars Hungarica gerincét azok a filmjeim alkották, melyeket az elmúlt évtizedekben készítettem:

Magyar középkor (20 rész), Töredék (A mulandóság fölé) (20 rész), Magyar ereklyék, szent jelképek (12 rész).

 1799-ben a Bánátban párját ritkító gazdag aranyleletre bukkantak. Ferenc császár rendeletére néhány nap múlva a kincs megérkezett Bécsbe.

A Nagyszentmiklósi kincs most is ott van, s ma is a Kunsthistorisches Museum legszebb ékessége.

 A Szent Korona története minden históriai krimit túlszárnyal, tanúja drámai történelmünknek, a magyarság létéért való évszázados küzdelmének és megmaradásának.

 Anyanyelvünk legrégibb megmaradt nyelvemléke a Halotti Beszéd és Könyörgés, melyet 1200 körül jegyeztek fel egy latin kódex egyik oldalára. Pray György, a jeles jezsuita tette közzé 1770-ben Nagyszombatban.

 Szent László hermája, lovagkirályunk ereklyetartó szobra a középkori magyarországi művészet legszebb emléke. Egykoron a nagyváradi székesegyház oltárát díszítette, ma a győri székesegyház Héderváry kápolnájában látható.

 A veleméri Szentháromság templom a Kárpát-medence talán legszebb középkori temploma. Az Őrségben található templomot egykoron kívül-belül a kor legjelentősebb mesterének, Aquila Jánosnak freskói díszítették.

 A középkorban a Balaton körül közel félezer templom és kolostor állt. Több maradt meg belőlük a tó északi partján, amely kívül esett a török által megszállt hódoltsági területen. Szinte minden falu határában találunk egy templomromot, a salföldi és nagyvázsonyi pálos kolostor romjai középkori templomépítészetünk legszebb emlékei.

 Gelence temploma a történelmi Magyarország legkeletibb sarkában, a Kárpátok karéjában épült, szerencsésen ötvözi a román, a gótikus, a reneszánsz és a barokk stílus jegyeit. A legrégibb székelyföldi freskókat rejtő templom a Világörökség része.

 Kolozsvári Tamás 1427-ben festett Kálvária-oltárának belső oldalán Jézus szenvedéstörténete, a külső szárnyon Szent Benedek, Szent Egyed és Szent Miklós életének csodás jelenetei láthatók.

  M.S.Mester egész életéből mindössze nyolc táblakép maradt ránk, piktúrája mégis a magyarországi festészet történetének egyik önálló fejezete. Képeiben összefoglalva látjuk a késő-gótika festői eredményeit és a reneszánsz művészi törekvéseit.

 A világ egyik legértékesebb ékszerkincse a Mátyás-kálvária. A Kálvária eredeti talapzatát nem ismerjük, a „mostanit” Mátyás király készíttette. A két különböző világ és stílus: a keresztény gótika és a „pogány” reneszánsz harmonikus egységet alkot e színaranyból készült műben.

A magyarok Himnusza egyetlen a világ himnusz-költészetében, mely nem táplál gyűlöletet, nem becsmérel más népet, nem bontogat harci lobogót, nem hirdet bosszút… az egyetlen, melyben megszólal a bűntudat. A Himnusz a magyar nép imádsága.

 A Nemzeti dal a magyarság templomának egyik támfala. Oltalom, melynek boltozata alatt élünk, megmaradásunkért viaskodunk. A magyarság összetartozásának láncszeme, megmaradásunk fénysugara.

 A Te Deum: ima, hogy a föld visszaadja az árnyakat, hogy felserkenjenek és énekeljenek. Ima halottainkért, hogy élő kövekként épüljenek körénk lelki templomokká. Ima szeretetért és kegyelemért.

Kincseket örökítettem meg, melyek az ezeréves Magyarország kultúrájának bizonyítékai, s örökre emlékeztetnek (többnyire) ismeretlen mesterek Isten-dicséretére. Ezek a művészeti emlékek az egyetemes kutúra részei, egy hittel és tehetséggel megáldott nép, a magyarság üzenetét hordozzák.